Skip to main content

Hóman Bálint-szobor: kerekasztal-beszélgetés és felolvasás

A Szépírók Társasága több mint 20 másik kulturális és civil szervezettel közösen tiltakozik az ellen, hogy Székesfehérváron Hóman Bálintnak készülnek szobrot állítani. 

A december 4-én 19.00-től kezdődő rendezvény ehhez a tiltakozáshoz kapcsolódik. 

A Hóman-szobor: kinek mi köze hozzá? című beszélgetés témája a szoborállítás tervének szélesebb kontextusa: hogyan illeszkedik az elmúlt évtizedek emlékezetpolitikájához, kinek lehet beleszólása a köztéri szobrászatba, kit kell képviselnie egy szobornak, emlékműnek, illetve miért gondolták a Szépírók, hogy tiltakozniuk kell pont emiatt.

– Résztvevők: Konok Péter történész, Kovács M. Mária történész, Miklósi László történelemtanár, a Történelemtanárok Egyletének elnöke, Gács Anna kritikus, a Szépírók Társaságának elnöke; 
– moderátor: Révész Sándor

A második, Én kinek állítanék szobrot? című részben írók olvassák fel erre az alkalomra írt szövegüket.
– Résztvevők: Balla Zsófia, Forgách András, Kántor Péter, Kiss Noémi, Nyáry Krisztián, Pályi András, Szilágyi Ákos, Tompa Andrea.

Az estet kötetlen beszélgetés zárja az aláíró szervezetek és a közönség részvételével.

A belépés ingyenes.

A tiltakozás szövege elolvasható a honlapunkon: http://szepiroktarsasaga.hu/
 

2015. december 4-én este 7-től 
FUGA Budapesti Építészeti Központ 
Budapest, Petőfi Sándor u. 5, 1052

(A kép forrása: feol.hu)

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon