Skip to main content

A Kereső

A Beszélő 25 éve CD-ROM keresőjével a teljes adatbázisban kereshet évfolyamonként, folyamonként, akár az összes cikk között. Továbbá a cikkek szerkezetét követve kereshet a cikkek szerzője, címe (felcíme, alcíme), rovatcíme, kivonata és természetesen a cikkek szövege szerint. A keresőben megadhat egy- vagy többszavas kifejezést is. Többszavas kifejezés esetén a program csak olyan találatokat jelenít meg, amelyek ezt a kifejezést pontosan tartalmazzák (vagyis a kifejezést nem kell a szokásos kereső-szintaktikának megfelelően idézőjelek közé tenni – sőt, a program ezt nem is értelmezi). Ha az adott kereséshez sok cikk tartozik, a program a találati listát 50 cikkenként jeleníti meg, ha nagyon sok (400-nál több), akkor a 400-on felüli találatokat a program nem jeleníti meg, és jelzi – a találatok száma mellett –, hogy túl sok a találat. Ilyenkor javasolt valamilyen módon (pl. kevesebb évfolyamot alapul véve) a keresési feltételeket szűkíteni. A keresést megszakíthatja a keresés elindítását követően a Megszakítás gombbal, ekkor a megszakításig megtalált cikkek ki lesznek listázva.

Szerzők, szerzőnevek: A keresés kilistázza a Beszélőben a megjelölt időszakban megjelent összes olyan cikket, amelynek szerzője a megadott név. Kereshetünk a név egy-egy tagjára, illetve a teljes névre is. A különböző folyamokban – más és más okból kifolyólag – sok cikk szerzője vagy nincs feltüntetve, vagy álnéven, illetve valamilyen rövidítéssel szerepel. Hogy egy adott szerzőre történő keresés a lehető legoptimálisabb legyen, a CD-ROM cikkeinél ezeket a hiányzó információkat pótoltuk. A fel nem tüntetett vagy álnévvel, rövidítéssel szereplő szerzőnevek kilétének felkutatásához a szamizdat esetén a Beszélő Összkiadás jegyzeteire, a legális folyamoknál az évente kiadott Repertóriumokra támaszkodtunk jellemzően. Ezeket az információkat, az utólagos névfeloldásokat, a CD-ROM-on szögletes zárójelben tüntettük fel a hiányzó szerzőnevek helyén, illetve az álnevek, névrövidítések mellett. További jelöléstechnika: kerek zárójelben szerepelnek a hozzászólók (többnyire a VisszaBeszélő rovat) szerzőnevei.

Cím (Felcím, Alcím): A keresés felsorolja a Beszélőben a kijelölt időszakban megjelent összes olyan cikket, amelynek a címe (vagy felcíme vagy alcíme) a megadott egy- vagy többszavas kifejezést tartalmazza. Ha cím szerint kíván keresni, akkor a Cím doboz kijelölésekor automatikusan aktiválódik a Felcím, illetve az Alcím doboz is, hogy a különböző címfajtákban együttesen lehessen keresni. Természetesen lehet külön-külön is keresni, ha szűkíteni akar a keresésben, csak rá kell kattintani a nem kívánt címfajtára, hogy az ne legyen bejelölve. A Felcímek funkciója némi magyarázatra szorul. Jellemzően összeállítások, sorozatok és más csoportosítások egymáshoz kapcsolódó cikkeinek adtunk közös felcímet, illetve a VisszaBeszélő rovat cikkeinél itt jeleztük, hogy mely cikkhez kapcsolódik az olvasói hozzászólás. Továbbá jellemzően a hetilap szerkesztői éltek azzal a lehetőséggel, hogy a cikkek figyelemfelkeltő felütéseit, témamegjelöléseit a Felcímben tüntessék fel, ezeket megőriztük. Szögletes zárójellel jeleztük a címekben, ha hiányzó címek esetén a címek utólagosan lettek megadva.

Kivonat: A keresés kilistázza a Beszélőben a kijelölt időszakban megjelent összes olyan cikket, amelynek a kivonata a megadott egy- vagy többszavas kifejezést tartalmazza. A CD-ROM sok cikke kezdődik egy rövidebb bevezetővel, amely néhány mondatban a szöveg témáját határozza meg pontosabban. Idézőjelek között szerepelnek azok a kivonatok, amelyek a cikk szövegéből kiemelt fontos gondolatok.

Rovatcím: A keresés felsorolja a Beszélőben a kijelölt időszakban megjelent összes olyan cikket, amelynek a rovatcíme a megadott egy- vagy többszavas kifejezést tartalmazza. Igyekeztünk hűek maradni az eredeti cikkek – olykor következetlen vagy hiányzó – rovatbesorolásához, csak olyan esetekben módosítottunk, amikor eredetileg egyértelműen hibás besorolás történt, vagy amikor úgy gondoltuk, hogy összetartozó, de hiányzó rovatbesorolású cikkeket így „egy kalap alá tudunk venni”. Ezért adtuk például a szamizdat folyóirat szerkesztőségi cikkeinek a „Beszélő” rovatcímet, az olyan 1956-tal kapcsolatos cikkeknek pedig, amelyeknél hiányzott a rovatbesorolás, az „1956” címet.

Cikk szövege: A keresés kilistázza a Beszélőben a kijelölt időszakban megjelent összes olyan cikket, amelynek a szövege a megadott egy- vagy többszavas kifejezést tartalmazza. Ezt megteheti tetszőleges időszakra (akár az összes évfolyamra) vonatkozóan. A megjelenített találati lista bármelyik cikkében a keresett kifejezésre a Ctrl+F billentyű segítségével kereshet rá.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon