Nyáry Krsiztián 2015. december 8.

Nyomtatóbarát változat

Ha én értékelvű konzervatív lennék, szégyellném, hogy még nincsen szobra Magyarországon Slachta Margitnak, a bátor konzervatív szerzetesnőnek, aki először emelte fel a szavát az ellen, hogy a kormány, amelynek Hóman Bálint is tagja volt, egy ún. „idegrendészeti eljárás” keretében állampolgárai tízezreit deportálta a biztos halálba.

Ha én értékelvű konzervatív lennék, Márton Áronnak, Erdély konzervatív püspökének emelnék újabb szobrot, akit a magyar hatóságok azért utasítottak ki a visszacsatolt Észak-Erdélyből Romániába, mert a szószékről határozottan elítélte a zsidótörvényeket, amelyeknek előkészítésében és megszavazásában Hóman Bálint aktív szerepet vállalt.

Ha én értékelvű konzervatív lennék, nem érteném, miért nincsen szobra Magyarországon Reviczky Imrének, a konzervatív katonatisztnek, aki negyvenezer zsidó, szerb és román munkaszolgálatos életét mentette meg keresztényi kötelességből, mialatt Hóman Bálint a nyilas parlamentben tett hitet a végső kitartás mellett a németek oldalán.

Ha én értékelvű konzervatív lennék, a konzervatív antifasizmus további hőseinek, Szent-Iványi Domokosnak, Dálnoki Veres Lajosnak, Koszorús Ferencnek, Alapy Gáspárnak, Odescalchi Miklósnak, Pallavicini Györgynek, Görgey Guidónak, Thassy Jenőnek, Ocskay Lászlónak, Kemény Jánosnak, Salkaházi Sárának vagy Soos Gézának emelnék szobrot. Ők konzervatív meggyőződésük, keresztény hitük, hazaszeretetük erkölcsi parancsára mind az életüket kockáztatták – vagy egyenesen fel is áldozták – mialatt Hóman Bálint Sopronban az általa szimpatikus politikusnak nevezett Szálasi oldalán biztonságban szavazgatott emberek sorsáról és életéről. Kissé megriaszt a gondolat, de még az is lehet, hogy valójában értékelvű konzervatív vagyok.

Mivel a felsoroltak helyett most az alapos, széles látókörű tudós, egyben kiszerű gondolkodású, veszedelmes politikai gazember, Hóman Bálint kap szobrot, inkább az ünnepség kiegészítésére tennék javaslatot. Induljunk ki abból a remek ötletből, hogy Hóman Bálintak éppen a Bartók Béla téren fog szobrot állítani a székesfehérvári önkormányzat!

Bartók és Hóman kapcsolatba akár jelképesnek is nevezhető. Hóman művelt ember volt, pontosan tudta, hogy Bartók a legnagyobb élő magyar zeneszerző, ezért szerette volna – az ő ötlete alapján Horthy Miklós által alapított – Corvin-koszorú első kitüntetettjei között tudni a muzsikust. 1931-ben még nem ő volt a miniszter, de ez a díj számított első igazi politikai akciójának, egyfajta miniszterjelölti bejelentkezésnek, szóval jól jött volna egy világhírű művész a díjazottak között. Bartók Béla azonban egyetlenként a kitüntetettek közül nem volt hajlandó átvenni a díjat.

Bartók a ceremónia helyett Hatvany Lajosnál tett látogatást, jóllehet pontosan tudta, hogy erről az állami ünnepség rendezői is értesülni fognak. Az ezüstből készült babérkoszorút, utólag – immár Hóman Bálint minisztersége idején – mégis eljuttatták a zeneszerzőhöz, ma is megtekinthető a Bartók-emlékmúzeumban.

Mivel Hóman Bálint tényleg művelt ember volt, igen nagyra tartotta Thomas Mann-t is, akit a legnagyobb élő Nobel-díjasnak nevezett. 1936-ban az írót Budapestre hívták, ő azonban a náci politika elleni tiltakozásként nem sokkal korábban lemondott német állampolgárságáról, és ahhoz, hogy hontalan útlevéllel beutazhasson Magyarországra, miniszteri engedélyre volt szükség. Hóman hivatalos meghívót küldött Mann-nak, hogy beléphessen az országba. Egy művelt politikus gesztusa az általa nagyra tartott író felé. Thomas Mann azonban egyáltalán nem tartotta nagyra a náci politikával nyíltan rokonszenvező Hómant, ezért amikor megérkezett Budapestre – rossz közérzetére hivatkozva – nem ment el arra a fogadásra, amit a kultuszminiszter a tiszteletére rendezett. 

Ehelyett Hatvany Lajoshoz ment vendégségbe ahol egy házimuzsikával kísért baráti találkozón vett részt. A hivatalos fogadás amúgy is unalmas lehetett, mert ott Bartók Bélának kellett volna játszania, de ő is lemondta a részvételt és inkább Hatvanyéknál zongorázott Thomas Mann-nak. Koncertterem helyett a gyerekszobában játszott, a vendégek és a házigazdák a kiságyon és hokedliken ülték körül. „Bartók a pianínónál ülve, órákon át zongorázott, – mesélte később Hatvany Lajosné, – megkérdezve, hogy mit játsszon, és az összes kívánságainkat teljesítve az éjszakába nyúlt ez a felejthetetlen muzsikálás.”

Újabb három évvel később, amikor Hóman Bálint, az alapos tudós éppen a második zsidótörvény szövegének cizellálásával volt elfoglalva, Bartók ezt írta egy levelében: „Magyarországon sajnos a művelt keresztény emberek majdnem kizárólag a náci rendszernek hódolnak. Igazán szégyellem, hogy ebből az osztályból származom." Néhány hónap múlva a végső tanulságot is levonta a maga számára: „Ha valaki itt marad, holott elmehetne, ezzel hallgatólag beleegyezik mindabba, ami itt történik.”

Bartók szégyene ma is szégyen. Ma azt szégyellhetjük, hogy a szégyent enyhítő kevés számú kivétel, akik közül tizenöt bátor embert magam is felsoroltam, ma nem fontos a magukat keresztény, konzervatívként meghatározó szoborállítók számára. Ma Hóman Bálint a fontos.

A Bécsi kapu téri Hatvany-palota most nem fogad vendégeket. A Hunyady úti Hatvany-villa sem, ott most a Magyar Nemzeti Bank oktatási központja szolgálja a magas tudományokat. A fehérvári Bartók téren pedig más műsor lesz, gondolom. De egy jó helyen néhányan hallgathatnánk egy kis Bartókot. Javaslom a Concerto negyedik tételét, amelyben felhangzik a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország! fájdalmasan eltorzított dallama (https://youtu.be/ATQIBolNstc). Csodálatosan megválasztott jelkép: az operettbetét Trianon után a Hóman nevével is fémjelzett melldöngető hazaszeretet indulója lett, de a Concerto megírása idején már nem játszották: kissé kellemetlen volt szerzőinek zsidó származása. Így később Kulinyi Ernőnek, a libretto írójának is le kellett mondania arról az élvezetről, hogy saját szerzeményének ritmusára hajtsák a halálmenetbe.

A művet Bartók már Amerikában írta, ezzel búcsúzott a hazájától, és kicsit az élettől is. Nagyjából akkor, amikor Hóman Bálint, a kiváló tudós – bőven a mostanában korszakhatárnak kijelölt német megszállás előtt – a zsidókérdés új, minden addiginál hatékonyabb megoldását és a zsidók kitelepítésének előkészítését javasolta egy memorandumban.

Szóval: Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország! Hokedlit meg majd viszünk magunkkal.

A rendezvényen elhangzott összes szöveg >>>

A rendezvény kerekasztal-beszélgetése >>>

A rendezvény a facebookon >>>

• Kultúr-part

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges